Kijelölt nyolc pontot a kerületén, s összekötötte őket, hogy nyolcszöget formáljanak. Halk lüktetés kezdte betölteni a szobát.
Alberto Malic belépett a kör közepére, és a botot feje fölé tartotta. Érezte, ahogy fölébred keze szorításában, érezte, ahogy az alvó hatalom vibrálása kibontakozik lassan és tudatosan, mint egy ébredő tigris. A hatalom és a mágia régi emlékképeit idézte elő, amik átzümmögtek elméje bepókhálózott padlásán. Hosszú évszázadok után újra elevennek érezte magát.
Megnyalta ajkát. A lüktetés elcsitult, egy különös, várakozásteljes csöndet hagyva maga után.
Malic fölszegte fejét, és egyetlenegy szótagot kiáltott.
Kék-zöld tűz sarjadt a fütykös mindkét végéből. Oktarin lángsugarak lobbantak az oktogon nyolc pontjából, s körbeölelték a varázslót. Mindez valójában nem volt szükséges a varázslat megvalósításához, ám a varázslók úgy tartják, a fellépés nagyon fontos…
Szintúgy a lelépés. Albert eltűnt.
Sztratohemiszferikus szelek csapkodták Mort köntösét.
— Hova megyünk először? — süvítette Yzabell a fülébe.
— Bes Pelargicba! — kiáltotta Mort, szavaival vadul elrobogott az orkán. — Agátai Birodalom! Ellensúly Kontinens!
Lemutatott.
Pillanatnyilag nem erőltette meg Mucit, tudatában a rájuk váró mérföldeknek, s a hatalmas, fehér ló jelenleg könnyed galoppban szaladt az óceán fölött. Yzabell lenézett a robajló zöld hullámokra, amiket fehér tajték koronázott, és szorosabban tapadt Morthoz.
Mort előremeredt a felhőtarajra, amely a távoli kontinenst jelezte, és ellenállt a késztetésnek, hogy a kardlappal megsürgesse Mucit. Még sosem ütötte meg a lovat, s egyáltalán nem volt biztos abban, mi történne, ha megtenné. Nem tehetett mást, várnia kellett.
Egy szendvicset tartó kéz jelent meg a karja alatt.
— Van sonkás meg sajtos chutneyval[9] — mondta a lány. — Nyugodtan ehetsz, úgy sincs mit tenni.
Mort lepislogott az átázott háromszögre, s megpróbált visszaemlékezni, mikor is evett utoljára. Valamikor egy közönséges óra számára hozzáférhetetlen időben — szüksége lesz egy naptárra, hogy kiszámítsa. Elvette a szendvicset.
— Kösz — mondta olyan jóindulatúan, ahogy csak telt tőle.
A csöpp nap lefelé gördült a láthatáron, maga után cibálva lusta fényét. Előttük növekedtek a felhők, s kontúrjaikat rózsaszín meg narancssárga rajzolta ki. Egy idő múlva a fiú ki tudta venni a szárazföld elmosódott sötétségét alattuk, amiben itt meg ott egy város fényei világoltak.
Félórával később biztos volt benne, hogy képes egyes épületeket is kivenni. Az agátai építészet a zömök piramisok felé tendált.
Muci magasságot veszített, mígnem patái csak pár lábnyira kapáltak a tengerfelszíntől. Mort újra megvizsgálta a homokórát, és gyöngéden megrángatta a kantárt, hogy a lovat egy kis tengeri kikötő felé irányítsa, ami némileg Peremiránt esett jelenlegi útvonaluktól.
Néhány vitorlás horgonyzott ott, többnyire egyárbocos part menti kereskedelmi hajók. A Birodalom nem bátorította arra alattvalóit, hogy messzire menjenek, arra az esetre gondolva, hogy esetleg olyat látnának, ami fölzaklatná őket. Ugyanezen okból falat húzatott az egész ország köré, amin a Mennyei Gárda járőrözött, amelynek legfőbb funkciója abból állt, hogy keményen rátaposott bármely olyan lakos ujjaira, aki úgy érezte, esetleg szeretne kijutni öt percre, hogy friss levegőt szívjon.
Ez nem történt valami gyakran, mert a Napcsászár alattvalóinak többsége egészen boldog volt, hogy a falon belül élhet. Az élet megmásíthatatlan ténye, hogy mindenki egy fal egyik vagy másik oldalán él, szóval az egyetlen helyes eljárás megfeledkezni az egészről, esetleg erősebb ujjak kifejlesztése.
— Ki igazgatja ezt a helyet? — érdeklődött Yzabell, ahogy elhaladtak a kikötő fölött.
— Van valamiféle kölyökcsászáruk — válaszolta Mort. — De az igazi főnök valójában a Nagyvezír, azt hiszem.
— Sose bízz egy Nagyvezírben! — figyelmeztette Yzabell bölcsen.
Igazából a Napcsászár nem is tette. A Vezírnek, név szerint Kilenc Forgó Tükörnek kristálytiszta elképzelései voltak arról, kinek kellene az országot uralnia, tudniillik neki magának. És most, hogy a kölyök már kezdett elég idős lenni ahhoz, hogy kérdéseket tegyen föl, mint példáuclass="underline" „Nem gondolod, hogy a fal jobban nézne ki, ha lenne rajta egy-két kapu?” vagy „Igen, de vajon milyen lehet a másik oldalon?”, a Nagyvezír elhatározta, hogy a Császár saját érdekében fájóan meg kell őt mérgezni, és oltatlan mészben eltemetni.
Muci az elgereblyézett sóderen landolt az alacsony, sokszobás palotán kívüli nagymértékben átrendezve ezzel a világegyetem harmóniáját[10]. Mort lecsusszant a hátáról, s lesegítette Yzabellt.
— Csak ne legyél a lábam alatt, légy szíves! — mondta neki sürgetően. — És kérdéseket se tegyél föl!
A fiú föliramlott néhány lakkozott lépcsőn, csöndes szobákon sietett keresztül, némelykor megtorpanva, hogy tájékozódjon a homokóra alapján. Végül végigosont egy folyosón, és átkukucskált egy díszes rácsozaton egy alacsony mennyezetű szobába, ahol az Udvar esti étkezéséhez fogott.
A fiatal Napcsászár törökülésben foglalt helyet a szőnyegen, hermelin- és tollpalástja szétterült mögötte. Az ifjú úgy nézett ki, mint aki kezdi ezt kinőni. Az Udvar többi tagja a gyékényszőnyeg körül ült szigorú és bonyolult rangidősségi sorrendben, ám nem lehetett eltéveszteni a Vezírt, aki roppant gyanakvó modorban burkolta be a papit és főtt moszatot tálkájából. Senki sem látszott haldokolni.
Mort nesztelen léptekkel haladt végig az átjárón, befordult a sarkon, s csaknem nekiment a Mennyei Gárda több, tagbaszakadt tagjának, akik a papírfal egy kémlelőlyuka köré csoportosultak, és kézről-kézre adtak egy cigarettát, a szolgálatban lévő katonák módján tenyerükbe rejtve.
Mort lábujjhegyen visszaóvakodott a rácsozathoz, s a következő beszélgetést hallgatta ki:
— Én vagyok minden halandók legboldogtalanabbika, Ó Immanens Uralkodói Jelenlét, hogy ilyet, amilyen ez itt, leljek az amúgy kielégítő papimban — szólt a Vezír, evőpálcikáit kinyújtva.
Az Udvar nyakát nyújtogatta, hogy jobban lásson. Szintúgy Mort. Valóban Mort nem tehetett mást, minthogy egyetértsen az állítással — az izé egy afféle zöldes-kékes mócsing volt, amiből gumiszerű csövecskék lengedeztek.
— Az étek készítője meg lészen fenyítve, Humanista Műveltség Nemes Alakja — nyugtázta a Császár. — Kinél van a sertésborda?
— Nem, Ó Néped Lényeglátó Atyja, én inkább arra a tényre utaltam, hogy ez, hitem szerint, a mélytengeri robbanóangolna hólyagja valamint lépe. S állítólagosan olyannyira minden ínyencfalatok legízesebbike, hogy csupáncsak olyanok fogyaszthatják, akiket maguk az istenek kedvelnek, vagy legalábbis így vagyon írva, amely kiválasztottak közé természetesen nem merészelném nyomorúságos személyem sorolni.
Egy fürge pöccintéssel a Császár tálkájába továbbította az izét, ahol az némi imbolygás után nyugalmi állapotba került. Az ifjú egy darabig nézegette, aztán fölszúrta egy evőpálcikára.
— Á — mondta —, ám nincs-é az is írva, még pediglen nem más, de maga a nagy filozófus, Ha Mu Ka által, hogy a tudóst rangsorban a hercegek elé kell helyezni? Úgy tűnik, mintha emlékeznék arra, Ó Állhatatos s Fáradhatatlan Kutatója az Igazságnak, hogy egyszer odaadód nékem eme passzust elolvasandó.
9
Ejtsd: csatni. Indiai hideg szósz, többféle gyümölcsből készült, erősen fűszeres ízesítő húshoz vagy sajthoz — a ford.
10
Az Egyetemes Béke és Egyszerűség sziklakertje, melyet a valahai császár, Egy Nap Tükör[15] parancsára hoztak létre, helytakarékosságot és árnyékokat használt arra, hogy szimbolizálja a lélek, az anyag egységét és minden dolgok összhangját. Azt beszélik, hogy a valóság legmélyén rejlő titkok fekszenek rejtőzködve sziklái precíz elrendezettségében.