— „Tolvajlási Engedély”? — hökkent meg Tamasján, a fény felé tartva a kártyát.
— Úgy van — mondta a három támadó vezére. — De arra ne számítsanak, hogy magukat is elintézzük, mert már útban vagyunk hazafelé.
— Bezony — erősítette meg egyik asszisztense. — Az izé, na, a kvóta.
— De meg is rugdosták!
— Á, nem nagyon. Nem annyira, hogy tényleges rugdosásnak lehessen nevezni.
— Inkább gyöngéd lábbal böködés, olyasmi — jegyezte meg a harmadik tolvaj.
— Legyünk méltányosak. Az átkozott fickó jó alaposan megöklözte Ront, nem igaz?
— Aha. Egyeseknek fogalma sincs a jó modorról.
— Nahát, ti szívtelen… — kezdte Hwel, de Tamasján intő kezét a fejére tette.
A fiú megfordította a kártyát. A hátoldalon ez állt:
J. H. „Rongylábú” Fuscher és Unokaöccsei
Rendelésre Dolgozó Tolvajok
„A Régi Cég”
(Alptva AM 1789)
Mindenféle Tolvalylás Professzionális Kywittelezése
Diszkrécióval
Házak teljes kiürítése. 24-órás szolgáltatás.
Edjetlen megbiszás se túl kicsi.
CSALÁDOKNAK ÁRENGEDMÉNY!
— Úgy tűnik, rendben van — mondta vonakodva.
Hwel szünetet tartott az elkábult áldozat talpra állításának tevékenységében.
— Rendben van? — üvöltötte. — Kirabolni valakit?
— Természetesen adni fogunk neki elismervényt — közölte Fuscher. — Tényleg mázli, hogy mi találtunk rá elsőnek. Ebben az üzletágban egyes újonnan jöttéknek sejtelme sincs a tisztességről[19].
— Cápák — értett egyet az egyik unokaöccs.
— Mennyit loptak el? — firtatta Tamasján.
Fuscher kinyitotta a bohóc pénztárcáját, ami az övébe volt bedugva. Aztán elsápadt.
— Ó, basszuskulcs! — fakadt ki. Az Unokaöccsök köré gyűltek.
— Nem fogjuk simán megúszni, valahogy az az érzésem.
— Idén már másodszor, bácsikám.
Fuscher rámeredt az áldozatra.
— Hát honnan tudhattam volna? Nem tudhattam, vagy igen? Úgy értem, nézz rá, te mennyire számítanál a zsebében? Két rézbatkára, nem? Úgy értem, ha nem hazafelé tartottunk volna, nem is intéztük volna el. Az ember megpróbál szívességet tenni, és tessék, ez lesz belőle.
— Mér', mennyije van? — kérdezte Tamasján.
— Legalább száz ezüsttallérja van neki — nyögte Fuscher a tárcát lengetve. — Úgy értem, ez nem az én szintem. Nem ebbe az osztályba tartozom. Nem tudok mit kezdeni ennyi pénzzel. Az Ügyvédek Céhébe vagy valami hasonlóba kell tartozzon az ember, hogy ilyen sokat lophasson. Jócskán túl van a kvótámon, az tuti.
— Akkor adja neki vissza — tanácsolta Tamasján.
— De már kiállítottam neki egy elismervényt!
— Tudja, mindegyiken van szám — magyarázta a fiatalabbik unokaöccs. — A Céh ellenőrzi, afféle…
Hwel megragadta Tamasján kezét.
— Bocsássanak meg egy pillanatra — vetette oda a dühöngő tolvajnak, s elráncigálta a fiút a sikátor másik oldalára.
— Oké — mondta. — Ki őrült meg? Ők? Én? Te?
Tamasján elmagyarázta.
— Törvényes?
— Egy bizonyos mértékig. Lenyűgöző, nem? Egy fickó valami kocsmában mesélt nekem erről, ilyesmi.
— De túl sokat lopott?
— Úgy tűnik. Azt hiszem, a Céh nagyon szigorúan veszi az ilyesmit.
A köztük csüngő áldozat fölnyögött, valamint halkan csilingelt.
— Gondoskodj róla — utasította Tamasján. — Én meg eligazítom a dolgokat.
Visszament a tolvajokhoz, akik roppant aggodalmasnak látszottak.
— Ügyfelem úgy érzi — kezdte —, hogy a helyzet megoldható, amennyiben maguk visszaadják a pénzét.
— Jó-ó — felelte Fuscher, úgy közelítve meg az elképzelést, mintha az a világűr teremtésére vonatkozó vadonatúj elmélet lenne. — De a számlát, tudja, ki kell töltsük, időpont meg helyszín, aláírva meg minden…
— Ügyfelem úgy véli, hogy esetleg elrabolhatnának tőle, mondjuk azt, öt rezet — folytatta zökkenőmentesen Tamasján.
— Én átkozott legyek, ha… — kiáltotta a Bolond, aki kezdett magához térni.
— Ami magában foglal két rezet a fennálló díjszabásnak megfelelően, plusz három rezet költségekre, úgymint munkaidő, kiszállási díj…
— A bikacsök használati értékének csökkenése a kopásból kifolyólag — vetette közbe Fuscher.
— Pontosan.
— Roppant méltányos. Roppant méltányos — Fuscher Tamasján feje fölött a Bolondra nézett, aki mostanra teljesen magához tért, és nagyon dühös volt. — Roppant méltányos — mondta hangosan. — Államférfihoz illő. Nagyon lekötelez, igazán — lepillantott Tamasjánra. — Tehetünk esetleg valamit önért is, uram? — tette hozzá. — Csak egy szavába kerül. Kedvezményes ajánlatunk ebben az évszakban az STS[20]. Gyakorlatilag fájdalommentes, alig érezne valamit.
— Szinte föl se sértené a bőrét — tódította az idősebbik unokaöccs. — Plusz maga választhatja meg a végtagot.
— Úgy hiszem, e téren kiváló szolgáltatásban van részem — felelte Tamasján nyájasan.
— Ó! Nos. Akkor rendben. Semmi gond.
— Ami pusztán — folytatta Tamasján, amikor a tolvajok már elindulóban voltak — a jogi tanácsadás költségeinek kérdését hagyja hátra.
Az éjszaka csutkájának puha szürkesége lebegett Ankh-Morporkon keresztül. Tamasján és Hwel egy asztal két oldalán ültek és számoltak szállásukon.
— Három ezüsttallér és tizennyolc réz a nyereségünk, úgy számítom — közölte Tamasján.
— Döbbenetes volt — mondta a Bolond. — Úgy értem, az, hogy önként fölajánlották, hazamennek és még több pénzt is szereznek azután, hogy elmondta nekik azt a beszédet az emberi jogokról.
Még egy kis gyógyírt kent a fejére.
— És a legfiatalabb zokogni kezdett — fűzte hozzá. — Döbbenetes.
— Elmúlik — legyintett Hwel.
— Maga ugye törpe?
Hwel nem érezte úgy, hogy ezt letagadhatná.
— Merem állapítani, hogy maga meg Bolond — mondta.
— Úgy van. A csengettyűk miatt, igaz? — kérdezte fáradtan a Bolond, bordáit masszírozva.
— Igen, a csengettyűk miatt is — Tamasján elfintorodott, s megrúgta Hwelt az asztal alatt.
— Nos, nagyon hálás vagyok — jelentette ki a Bolond. Fölállt, és összerándult az arca. — Tényleg nagyon szeretném kimutatni a hálám — tette hozzá. — Van valahol erre egy nyitvatartó kocsma?
Tamasján csatlakozott hozzá az ablaknál, s végigmutatott az utca hosszán.
— Látja azokat a kocsmacégéreket?
— Igen. Hű! Százával vannak.
— Úgy van. Látja azt ott a végén a kék-fehér jellel?
— Igen. Azt hiszem.
— Nos, legjobb tudomásom szerint az az egyetlen errefelé, ami valaha is bezár.
— Akkor könyörgöm, hadd hívjam meg magukat egy italra. Ez a legkevesebb, amit tehetek — mondta idegesen a Bolond. — És biztos vagyok benne, hogy a csöppség szeretne valamit a gallérja alá dönteni.
Hwel megmarkolta az asztal szélét, s üvöltésre nyitotta száját.
És megállt.
Rámeredt a két alakra. Szája nyitva maradt.
Csattanással csukódott újra.
— Valami baj van? — tudakolta Tamasján.
19
Ankh-Morpork irigylésreméltó, jogosítvánnyal rendelkező bűnszövetkezet-rendszere sokat köszönhet a jelenlegi Patríciusnak, Lord Vetinarinak. Ő úgy okoskodott, hogy az egyetlen módja a rend fenntartásának egy egymilliós városban a különféle gengszterbandák és rablótársulatok elismerése, számukra professzionális status megadása, vezetőik meginvitálása kiadós vacsorákra, egy elfogadható szintű utcai bűnözés eltűrése,
Mindazonáltal ott volt a bűnözési statisztika arányos közteherviselésének gondja, s ezért létrejött az éves költségvetések, tanúsítványok és engedmények bonyolult rendszere azt elérendő, hogy a) a tagság méltányos szinten meg tudjon élni, és b) egyetlen polgárt se raboljanak ki vagy támadjanak meg az előírtnál többször. Valójában számos előrelátó polgár elrendezte, hogy a még elfogadható minimális mennyiségű tolvajlás, testi sértés, stb., áldozata lehessen a költségvetési év legelején, gyakran saját otthona elvonultságában és kényelmében, s ennek köszönhetően az év további részében meglehetős biztonságban járhasson az utcákon. Az egész szerfelett békésen és hatékonyan kattogott, ismételten bizonyítva, hogy Ankh Patríciusához képest Machiavelli arra se lenne képes, hogy egy kürtcsiga-standot eligazgasson.