Mállotviksz Néne ingerülten kancsított Ogg Ángyi kristálygömbjébe. Nem volt különösebben jó, lévén, hogy valójában hálóbólya volt zöldes üvegből, amit Ángyi egyik fia hozott haza tengerparti külrészekből. Mindent eltorzított, beleértve, Néne úgy gyanította, az igazságot is.
— Határozottan úgy néz ki, hogy útban van — jegyezte meg végül. — Szekéren.
— Egy tüzes, fehér paripa nagyobb sikert aratott volna — morogta Ogg Ángyi. — Tudjátok. Fölcsótározva, meg minden.
— Van neki varázskardja? — nyújtogatta nyakát Magrat, hogy jobban lásson.
Mállotviksz Néne hátradőlt.
— Szégyellhetitek magatok, mind a ketten — mondta. — Megáll az eszem… varázslovak, tüzes kardok. Úgy bámészkodtok, akár két fejőlány.
— Egy varázskard igenis fontos — jelentette ki Magrat. — Kell legyen olyanja az embernek. Készíthetnénk neki egyet — tette hozzá sóváran. — Istennyila vasból. Van arra egy bűvigém. Fogsz egy kevés meteorvasat — bizonytalankodott egy kicsit. — Aztán kardot csinálsz belőle.
— Köszönöm, nem kérek az ilyen ósdi dolgokból — hárította el Néne. — Napokig várhatsz az átkozott izékre, míg végre becsapódnak, s akkor hajszál híján leszakítják a karod!
— Meg egy szamóca alakú anyajegy — említette Ogg Ángyi, oda se fütyülve a közbeszólásra.
A másik kettő várakozásteljesen pillantott rá.
— Egy szamóca alakú anyajegy — ismételte meg. — Egyike azoknak a dolgoknak, amik elengedhetetlenül szükségesek, ha királyfi vagy, és jössz igényt tartani a királyságodra. Erről ismer rád mindenki. Na persze, fogalmam sincs, honnan tudják, hogy szamóca kell legyen.
— Ki nem állhatom a szamócát — jegyezte meg tétován Néne, megint a kristályt vizsgálgatva.
Repedt, zöld, néhai homároktól szagló mélyén, egy parányi Tamasján megpuszilta szüleit, egyesekkel kezet rázott, megölelte a társulat többi tagját, s fölmászott az első ekhós szekérre.
Valahogy működnie kellett, mondta magának Néne. Másként nem jönne ide, nem igaz? Az összes többi bizonyára hű társainak megbízható csapata. Elvégre, puszta józan ész, ötszáz mérföldet kell jönnie veszélyes vidékeken, akármi is megeshet.
Merem állítani, hogy a páncél meg a kardok a szekérponyva alatt vannak.
Észlelt magában egy csöpp kételyt, s nekilátott, hogy tüstént elfojtsa. Magától értetődik, hogy semmi egyéb oka nem lehet idejönni. Tökéletesen jól végeztük el a varázslatot. Kivéve a hozzávalókat. Meg a vers zömét. És valószínűleg nem az alkalmatos időben. És Gytha hazavitte a nagy részét a macskának, ami semmiképp se lehet helyes.
De a fiú úton van. Amin nem lehet változtatni, abba bele kell törődni.
— Az lesz a legjobb, ha letakarod, amikor végeztél, Eszme — javasolta Ángyi. — Mindig aggaszt, hogy valaki majd jól megnéz magának, amikor épp fürdők.
— A fiú úton van — szólalt meg Néne annyi elégedettséggel a hangjában, hogy azzal gabonát lehetett volna őrölni. Rádobta a fekete bársonyzsákot a gömbre.
— Hosszú az út — mutatott rá Ángyi. — Sok minden téríthet egy férfit tévútra a ruha és a bugyi közt. Lehetnek arra banditák.
— Majd mi vigyázunk rá — biztosította Néne.
— Az nem helyes. Ha király akar lenni, akkor neki magának kellene megharcolnia a saját harcait — szögezte le Magrat.
— Nem akarjuk, hogy vesztegesse az erejét — válaszolta kimérten Ángyi. — Azt akarjuk, hogy friss legyen és üde, amikor ideér.
— És aztán, remélem, hagyni fogjuk, hogy a maga módján vívja meg a csatáit — figyelmeztetett Magrat.
Néne hivatalos modorban összecsapta kezét.
— Úgy van — jelentette ki. — Föltéve, hogy láthatólag győzésre áll.
Ogg Ángyi házában zajlott a találkozó. Magrat ürügyet talált rá, hogy Néne napkelte körüli távozása után még maradhasson, állítólagosan segíteni Ángyinak a rendrakásban.
— Mi történt a be nem avatkozással? — tudakolta.
— Hogy érted?
— Tudod jól, Ángyi.
— Ez nem igazi beavatkozás — válaszolta Ángyi feszélyezetten. — Csak a dolgok előmozdítása.
— Ezt magad se gondolhatod komolyan!
Ángyi leült, s feszengve babrált egy párnát.
— Nos, tudod, ez az egész be nem avatkozási politika szép és jó, amikor a dolgok normális mederben folynak — mondta. — Könnyű nem beavatkozni, amikor nem muszáj. Meg aztán gondolnom kell a családomra. Jászónunk már kétszer verekedésbe keveredett amiatt, amit az emberek beszélnek. Sománkat kidobták a hadseregből. Ahogy én látom a dolgot, amikor trónra segítjük az új királyt, tartozni fog nekünk egy-két szívességgel. Az úgy méltányos.
— De még múlt héten is azt mondtad… — Magrat szava elakadt, döbbenten ettől a pragmatikus megnyilatkozástól.
— Egy hét hosszú idő a mágiában — jelentette ki Ángyi. — Hogy mást ne mondjak, tizenöt év. Különben is, Eszme eltökélte magát, s semmi kedvem leállítani.
— Szóval azt mondod — firtatta Magrat fagyosan —, hogy ez a „be nem avatkozás” dolog olyan, mintha megesküdnél, sose fogsz úszni. Semmilyen körülmények közt nem szeged meg, kivéve, ha történetesen vízben találod magad?
— Jobb, mint megfulladni — felelte Ángyi.
Fölnyúlt, s levett a kandallópárkányról egy kisebb kátránygödörre emlékeztető agyagpipát. Meggyújtotta egy fidibusszal a kialvó tűzről, mialatt Csöves figyelmesen szemlélte őt a párnájáról.
Magrat szórakozottan leemelte a csuklyát a kristálygömbről, és belebámult.
— Azt hiszem — jegyezte meg —, hogy sosem fogom fölfogni, mi is a boszorkánymesterség. Amikor már kezdem azt hinni, értem, megváltozik.
— Mi is csak emberek volnánk — fujt Ángyi kékes füstfelhőt a kémény felé. — Mindenki az.
— Kölcsönvehetem a kristályt? — kérdezte váratlanul Magrat.
— Csak tessék — felelte Ángyi. Magrat hátára vigyorgott. — Összevesztél az udvarlóddal?
— Nem tudom, miről beszélsz.
— Hetek óta nem láttam erre.
— Ó, a herceg elküldte őt, hogy… — Magrat elhallgatott, aztán folytatta. — Elküldte őt valamiért. Nem mintha izgatna, akar így, akár úgy.
— Értem én. Feltétlen vidd el a gömböt.
Magrat örült, hogy végre hazaért. Ugyan senki sem jár a fenyéren éjszaka, de az utóbbi két hónapban a dolgok határozottan rosszabbra fordultak. A boszorkányokat illető általános gyanakvás tetejébe, derengeni kezdett annak a néhány lancrei embernek, akiknek bármiféle kapcsolata volt a külvilággal, hogy a) vagy több dolog történt, mint amennyiről korábban valaha összesen hallottak, vagy b) az idő kizökkent. Ezt nem volt könnyű bizonyítani[21], de az a pár kalmár, aki a tél múltával átkelt a hegyi ösvényeken, jóval idősebbnek látszott annál, amilyennek lennie kellett volna. A Kostetőn mindig lehet számítani többé-kevésbé tisztázatlan történésekre a magas mágikus potenciál miatt, ám első ízben fordult elő több év eltűnése egyetlen éjszaka leforgása alatt.
Bezárta az ajtót, becsukta a zsalukat, s gondosan a konyhaasztalra helyezte a zöld üveggömböt.
Összpontosított…
A Bolond szunyókált az egyenletes, óránkénti kétmérföldes sebességgel Ankh-on fölfelé haladó folyami bárka kátrányos ponyvája alatt. Ez nem valami izgalmas közlekedésmód, de végül eljuttat úticélodhoz.
21
Amiatt, ahogy a különféle államok, királyságok és városok az időt számlálják. Végtére is, amikor egy száz négyzetmérföldes területen belül ugyanaz az év változatosan Az Apró Denevér meg a Előbbre Hozott Majom, a Vadászó Felhő, a Hízott Tehenek, valamint a Három Pompás Mén Éve, és még legalább kilenc száma is van[27] onnantól számítva, amióta válogatott királyok, próféták és különleges események vagy trónra léptek, vagy megszülettek vagy megtörténtek, s minden évben eltérő számú hónap található, s néhányukban nincsenek hetek, és egyikük nem hajlandó elfogadni a napot, mint időmértékegységet, az egyetlen dolog, amiben biztos lehet az ember, az, hogy a jó szex sose tart elég sokáig[28].